Élt egyszer egy kakas egy kis falu közelében az erdőben. Amikor beesteledett, kukorékolni kezdett egyfajta hangon, pirkadatkor megint kukorékolásba fogott egy másfajta hangon, s amikor már egészen megvirradt, ismét más módon kukorékolt. Egy napon arra járt a tigris és megkérdezte tőle:
- Miért hivalkodsz a hangoddal? Minden este és reggel olyan lármát csapsz, mintha halálodra készülnél. Senkit sem hagysz nyugodtan aludni.
Erre a kakas azt válaszolta a tigrisnek:
- Semmit sem értesz. Azért kukorékolok. hogy mindig figyelmeztessem a falu alvó lakóit, hogy meddig kell aludiuk, mikor kell felébredniük, munkához fogniuk, hogy a betevő falatot megkeressék.
- Ugyan már ne légy ilyen ostobán nagyképű és kérkedő! Mert mire jó a kukorékolás? Hitvány egy állat vagy, csak nyugtalanítod az embereket, megtöröd a csendet, a mély álomban alvók nvugalmát. Fülük, fejük fáj már a te idegesítő rikácsolásodtól. Most azonban nyomban szét is téplek!
- Tigris! Ne pusztíts el elhamarkodottan. Légy nagylelkű és engedj szabadon. Hagyd meg az életemet, hogy a falu parasztjainak hasznára lehessek. Ha nem kukorékolok többet, hogyan fogják megtudni, hogy mikor kell munkába állniuk? Mert jól figyelj: amikor először kukorékolok, a falusiak azt mondjak egymásnak: "Ideje lefeküdni. nemsokára leszáll az este." Amikor másodszor kukorékolok a parasztok felébrednek felélesztik a tüzet, felteszik a rizst párolni és a reggeli étkezéshez készülődnek. Harmadik kukorékolásomra pedig az emberek egyből tudják, hogy hamarosan egészen kivilágosodik, s ideje munkába menniük.
Az alvó falusiak amikor meghallották a kakas hangját amely a virradat közeledtét jelezte, felébredtek, felkeltek. Munkába igyekezve az erdő szélén megpillantották a tigrist, amint éppen arra részült, hogy megragadja a számukra annyira értékes kakast. A parasztok egymáshoz futottak segítségért, összefogtak, kihegyezett botokkal körbefogták és megölték a tigrist.
Egy legény elvett feleségül egy dologtalan gazdag lányt; ráadásul még azt is megfogadta, hogy sohasem veri meg. A menyecske sohasem dolgozott, hanem csak járt házról házra pletykálkodni s egyéb hitvány dolgot művelni. Nem verte meg az ura egyszer sem.
Hanem egyszer egy reggel, mikor dologra ment, így szólott a macskához: - Azt parancsolom neked, te macska, hogy míg én oda leszek, te mindent dolgozz, amit kell! A házat szépen kitakarítsd, délre ételt készíts, s még egy orsó fonalat is fonj, mert ha nem, mikor hazajövök, úgy megverlek, hogy megemlegeted!
A macska a tűzhelyen szunyókált, jámboran végighallgatta a beszédet. De az asszony azt gondolta magában, hogy: "Ez az én emberem megbolondult!"
S azt mondja: - Kelmed, uram, miért parancsol olyanokat annak a macskának? Hisz nem tud az ilyen parancsnak megfelelni! - Tud, nem tud, nekem mindegy, feleség - azt mondja az ember -, nekem nincsen más, akinek parancsoljak! De ha ő mindazt meg nem teszi, meglásd, úgy megverem, hogy sokért elkerülte volna!
Avval ment a dolgára. Az asszony pedig biztatni kezdte a macskát: - Dolgozz, macska, mert megver az uram!
De a macska nem dolgozott. Elment az asszony több házhoz, s mikor hazament, a macska akkor is szunyókált, s a tűz is kialudt. Ismét mondta: - Szítsd fel a tüzet, s dolgozz, macska, mert ma megverődöl!
De a macska nem dolgozott. Hazajön a gazda, széjjelnéz, s hát minden rosszul van. Előrántja a macskát, felköti a felesége hátára, s addig veri, míg a felesége imádkozni nem kezd: - Ne üsse többet azt a macskát, nem hibás az, nem tud az azokhoz a dolgokhoz! - Fogadod hát, hogy helyette mindent véghezviszel? - kérdi az ura. - Véghezviszek még többet is, mint amennyit kelmed neki parancsolt, csak ne üsse többet szegényt! - felelé az asszony.
A menyecske hazafutott az anyjához, elpanaszolta a dolgot, s azt mondta: - Felfogadtam, hogy a macska helyett minden dolgot eligazítok, csak ne verje a hátamon olyan kegyetlenül.
Hozzászólott az apja is: - Ha felfogadtad, tedd is meg! Mert ha nem, a macska holnap is megverődik!
S evvel hazaküldte az urához. Másnap reggel is megparancsolta a gazda a macskának, mit tegyen. De a macska most sem tett semmit. A gazda hát ismét jól megverte a felesége hátán. Az ifjú asszony akkor is hazafutott panaszra, de az apja úgy visszakergette, hogy a lába sem érte a földet.
Harmadik reggel is elmondta a gazda a macskának a harmadik parancsolatot. A macska már végighallgatni sem tudta, úgy meg volt ijedve. De hát most sem dolgozott semmit. Hanem most mindent eligazított helyette az ifjasszony. Most nem felejtette el, hogy mit fogadott volt: tüzet tett, vizet hozott, ételt készített, sepergetett. Elvégzett mindent, amit kellett. Úgy megesett a lelke azon a szegény macskán; azon, hogy amikor az ura azt veri, kínjában a macska az ő hátába aggatja a körmét. Meg azon, hogy a kétrétű ostornak a vége a macskán túl az ő hátát is megjárkálta minden ütéssel.
Mikor az ura hazajött, hát minden jól van! Mondogatja is az ember: - Ne félj, macska, most nem bántalak!
Az asszony örömmel terítette meg az asztalt; az ennivalót megcsinálta, az ura elé tette; jóllaktak, jókedvvel. Azután mindennap úgy volt: a macska nem verődött meg, s a menyecskéből olyan gazdasszony lett, hogy ugyan helyde!
Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egyszer egy szegény asszony. Annak volt egy fia meg egy kis tehénkéje. Egyszer úgy elfogyott az ennivalójuk, hogy el kellett a kis tehénkét hajtsák a vásárra, hogy eladják. Mondja az anyja a kisfiúnak: - Eredj, fiam, reggel hajtsd el. De vigyázz ám, hogyan adod el, nehogy károsak legyünk benne.
El is hajtotta a fiú a vásárra, hát mindjárt akadt is vevője. Meg is csinálta a vásárt a fiú, elcserélte a tehenet egy szem paszullyal. Vitte haza a paszulyt a kisfiú, mutatja az anyjának, mit kapott. Az anyja sírt keservesen, hogy a tehénkét ennyiért adta oda. De a fiú vigasztalta: - Ne búsuljon, édesanyám, azt mondta az öregember, aki megvette a tehenet, hogy még most, este ültessem el, s meglátom, hogy mi lesz belőle.
Elültette a kisfiú az ablak alá a kis kertbe a paszulyt, de még vacsorázni sem tudott, úgy várta, hogy mi lesz vele. Csak lefeküdt. Hát reggel, mikor felébredt, látta, hogy kikelt a paszuly. Kinéz az ablakon, de nem is látta a tetejét. Gondolta, kimegy, megnézi kívülről.
Kiment s megnézte, de bizony őkegyelme hiába bámulta, nem látta a tetejét. Mondja az anyjának: - Na látja, édesanyám, mennyit ér a paszuly. Megyek, felmászom a tetejére.
Az anyja mind kérelte, hogy ne menjen, de mégis elment. Délfele elindult, s ment felfelé a paszulyon. Addig ment, mendegélt, már olyan magasságban volt, hogy szinte szédült. Akkor egyszer csak elérte az égboltot. Hát ott az égbolton volt egy kis nyílás. Bekukucskál a fiú, s lát ott valami világosságot. Azt gondolja magában: "A paszulynak elértem a tetejét, de most már szeretném megnézni, mi van ott benn."
Összeszedte a bátorságát, s belépett az ajtón. Hát látja, hogy ott nem is messze van egy kis házikó. Gondolja magában: "Most már úgyis éjjel van, itt szállást kérek, s reggel megyek haza."
Hát ahogy benyit, ott talál egy asszonyt. Felkérdi az asszony: - Hol jársz itt, te kisfiú, mikor az én uram a hétfejű sárkány? Ha meglát téged, rögtön megesz!
Jaj, könyörgött a kisfiú, hogy bújtassa el, mert ő úgy fél a sárkánytól. Kérdi az asszony:
- Éhes vagy te, kisfiú? - Jaj, bizony éhes én - felelte a kisfiú -, még tegnap se ettem semmit.
Az asszony adott vacsorát a kisfiúnak, a kisfiú megköszönte szépen a szívességet. - Namármost gyere, rögtön bújjál el, mert jön haza az uram, s ha meglátja, hogy itt vagy, mind a kettőnket megöl. De hová? - gondolkozik az asszony. Hova bújtassa el a kisfiút? Gondolja magában, behozza a dagasztóteknőt, beteszi az ágy alá, s aláborítja a kisfiút.
Álmos volt a kisfiú, de úgy meg volt ijedve, hogy nem mert elaludni. Hát mikor üti az óra a tizenkettőt, támad nagy dörömbölés, zúgás. Jön haza a hétfejű sárkány, hoz egy fekete tyúkot a hóna alatt. Leteszi az asztalra, s mondja: - Tojj egyet!
Hát rögtön tojt a tyúk egy aranytojást. A sárkány megint rákiáltott. - Tojj még egyet!
Ameddig mondta a sárkány, addig mindig tojt a tyúk. De a sárkány nagyon éhes volt. - Asszony, vacsorát ide! - kiabálta.
Ad az asszony vacsorát, vacsorázik a sárkány. Mikor megvacsorázott, azt mondta a feleségének, hogy adja oda a muzsikáját. Amint ott muzsikál, egyszer csak elkezd szaglálni. - Te asszony, miféle idegen szag van ebben a házban? - Csak nyugodjék, lelkem, muzsikáljon, nincs itt semmiféle idegen. - Dehogy nincs. Nekem rögtön add elő, mert különben téged is széjjeltéplek.
Az asszony addig csitította, amíg belenyugodott, s amint ott muzsikált, egyszer csak elérte az álom, s ahogy ott ült a karszékben, szép csendesen elaludt. Még nem is horkolt. Gondolta magában az asszony, jó lesz neki is lefeküdni, mert mindjárt megvirrad, s még nem is aludt. A kisfiú, mikor észrevette, hogy mind a ketten elaludtak, kibújt a teknő alól, hóna alá fogta a fekete tyúkot, a másik kezébe a muzsikát, s gyerünk, szaladt vele ki a házból. Szaladt. Mikor jött volna be a lyukon, ahol felment, gondolja magában, visszanéz, vajon nem jön-e a sárkány a tyúk után. Hát úgy megijedt, mert a nagy sárkány egészen a nyomában volt már, úgy szaladt. A kisfiú gyorsan leeresztette magát a szál paszulyon, a szekerce éppen künn volt a karfán, vette, s hamar kivágta a szál paszulyt vele. A sárkány lebucskázott, keze-lába kitörött, s a kisfiú agyonütötte s elégette. Többet nem kell féljen tőle senki.
Akkor bement az anyjához, aki nagyon búsult miatta, hogy hova lett. - Ne búsulj, anyám, lesz ezután mit együnk, lesz pénzünk, aranyunk elég! - Jaj, honnan lenne, fiacskám? - kérdi az anyja. - Mikor a tehenet elhajtottad, nem adtak érte csak egy szem paszulyt; ha a tyúkot eladjuk, azért nem kapsz csak egy felet. - Jaj, dehogy adom én el ezt a tyúkot - mondja a kisfiú.
Bevitte a házba, felállította az asztalra, megsimogatta, s mondta neki: - Tojj egyet!
Hát a kis tyúk rögtön tojt egy aranytojást a kisfiúnak is. Az anyjának tátva maradt szeme-szája a nagy csodálkozástól. Addig tojatták, amíg meggazdagodtak. Csináltak szép házat, csűrt, vettek sok szép jószágot a pajtába, s vettek sok szép ruhát maguknak. A kisfiú egész nap csak muzsikált, az anyja meg csak hallgatta.
Elment a burkus király Mátyás királyhoz. Mint pajtások köszöntötték egymást. Mondja a burkus király: - Azt hallottam, hogy magának aranyszőrű báránya van! - Igaz - mondja Mátyás -, van nekem a juhaim közt egy aranyszőrű bárányom, meg van egy olyan juhászom, hogy az még sosem hazudott. Mondja a burkus király: - Én megmutatom, hogy fog hazudni! - De - mondja Mátyás király - nem hazudik ez, olyan nincs! - De én megmutatom, hogy hazudik, mert én megcsalom, de úgy, hogy muszáj, hogy hazudjon. - Fogadok akármibe, hogy nem hazudik - mondja Mátyás király -, fele ország odaadom. - Én is odaadom fele országomat, ha nem hazudik - mondja burkus király. Jó, kezet fognak. Avval jó éjszakát mond a burkus király, és megy haza, a szállásra.
Ott felöltözött a burkus király közönséges parasztgúnyába, és indult ki rögtön a tanyára, a juhászokhoz. Köszönti a juhászt. Az viszaköszönti: - Isten hozta, király uram! - Honnét ismersz te engemet, hogy én király vagyok? - Megismerem én a szaván, hogy maga király - mondja a juhász. Azt mondja burkus király: - Adok én neked sok pénzt, ráadásul hat lovat meg hintót, csak add nekem az aranyszőrű bárányt!
Jaj - mondja a juhász -, a világért se adnám, mert felakasztana Mátyás király. Még több pénzt ígért neki burkus király. De nem, a juhász nem állt kötélnek. Hazamegy nagy búsan a burkus király a szállására, és csak búsul és búsul. Ott volt a lánya is. - Ne búsuljon - mondja az a lány -, mert elmegyek én ahhoz a juhászhoz egy csomó színarannyal: én majd megcsalom!
Vitt egy ládácska színaranyat a lány és egy üveg bort, jó mézesen, hogy a juhászt megcsalja. De azt mondja neki a juhász, hogy neki nem szűkös a pénz! Mátyás király meg felakasztja, ha megtudja, hogy hova lett az aranyszőrű bárány. Addig-addig beszélt a lány, addig incselkedett, hogy végül megitták a bort is. De a lánynak kellett előbb inni belőle. Látni akarata a juhász, nem tett-e valami étőt beléje. Nem.
A bortól olyan kedve kerekedett aztán a juhásznak, hogy utoljára azt mondja: odaadja a bárányt, ha a lány hozzámegy rögtön feleségül. Pénz néki nem kell, mert pénze van elég. Sokat szabódott a lány, de végül mégis beleegyezett.
Azt mondja aztán a lány a juhásznak: - Nyúzd meg a bárányt, a húst edd meg, mert nékem a húsa nem kell, csak a bőre. Megnyúzta a juhász.
Hazavitte a lány nagy örömmel az apjának az aranyszőrű báránynak a bőrét. No, örvendezett az apja, hogy a lánya meg tudta csalni a juhászt.
Eljött a reggel, búsult a juhász, hogy mit mondjon ő most Mátyás királynak, hogy ne tudja meg, hogy az aranyszőrű bárány elveszett. Indult a kastélyba, és útközben elpróbálta, hogyan is fogja hazudni, ha a király elé kerül. Beszúrta botját egy egérlyukba, a kalapját rátette a botra. Elhátrált aztán tőle, meg feléje ment, köszöntötte király uramnak. Mondta a király nevében saját magának: - Mi újság a tanyán?
Mondta erre ő, a maga nevében: - Ott bíz nincs más, csak az, hogy az aranyszőrű bárány elveszett, a farkas megette! Mikor kimondta, megijedt. - Hazudsz, mert akkor a többit is megette volna! Avval kivette botját, és ment tovább a király kastélya felé.
Ismét talált egy egérlyukat, ismét beletette a pálcáját, reá a kalapját, és köszöntötte király uramnak a botot. - Mi hír a tanyán? - Nincs egyéb, csak az aranyszőrű bárány bedöglött a kútba.
- Hazudsz - vélte hallani a király hangját -, mert a többi is beledöglött volna. Ismét kivette a pálcáját, és ment tovább, a kastély felé. Harmadszor is talált egy egérlyukat, beletette a pálcáját, reá a kalapját, és köszöntötte a király uramnak a botot. - Mi újság a tanyán? - Ellopták az aranyszőrű bárányt. - Hazudsz - mondta a király -, mert a többit is ellopták volna. Kivette most is a kalapját, és ment tovább Mátyás király palotájába.
A burkus király is ott ült az asztalnál a lányával. Bemegy a juhász, és köszönti a két királyt és a lányt is. A bőrt már odavitte volt Mátyás királynak a burkus király, és most várták mind, hogy hazudik-e a juhász. Mert ha hazudott volna, Mátyás király a fogadással elvesztette volna a fele királyságát. - Mi újság a tanyán? - kérdi Mátyás király. - Nincs semmi egyéb, mint hogy az aranyszőrű bárányt egy szép fekete báránnyal elcseréltem. Nagy volt Mátyás király öröme. - Hát hozd bé a bárányt! - mondja a juhásznak.
De azt mondja a juhász: - Ott ül középhelyt, a két király közt. - Éljen! - mondta Mátyás király a juhásznak. - Nem hazudtál! Ezért néked adom a burkus királynak a fél országát, amit tőle elnyertem. - No - mondja a burkus király -, én is odaadom a lányom, úgyis megszerették egymást. És így lett a juhászból burkus király.
Volt a világon egy szegény asszony, annak volt egy kis kakasa. Csak ott keresgél, csak ott kapargál a kis kakas a szemétben, egyszer talál egy gyémánt félkrajcárt. Arra megy a török császár. Meglátja a kis kakasnál a gyémánt félkrajcárt, azt mondja neki: - Kis kakas, add nekem a gyémánt félkrajcárodat. - Nem adom biz én, kell a gazdasszonyomnak.
De a török császár erővel is elvette tőle, hazavitte, betette a kincseskamrájába. A kis kakas megharagudott, felszállott a kerítés tetejére, elkezdett kiabálni: - Kukuriku, török császár, add vissza a gyémánt félkrajcárom! A török császár, csak hogy ne hallja, bement a házba, de akkor meg a kis kakas az ablakába repült, onnan kiabálta: - Kukuriku, török császár, add vissza a gyémánt félkrajcárom!
Megharagudott erre a török császár. - Eredj, te szolgáló, fogd meg azt a kis kakast, hogy ne kiabáljon, vesd bele a kútba. A szolgáló megfogta, kútba vetette. De a kis kakas csak elkezdi a kútban: - Szídd fel, begyem, a sok vizet, szídd fel, begyem, a sok vizet! - Arra a begye mind felszítta a vizet a kútból. A kis kakas megint felszállott a török császár ablakába. - Kukuriku, török császár, add vissza a gyémánt félkrajcárom!
Megint azt mondja erre a török császár a szolgálójának: - Eredj, te szolgáló, fogd meg azt a kis kakast, vesd belé az égő kemencébe. A szolgáló megint megfogta a kis kakast, s az égő kemencébe vetette. De a kis kakas megint csak elkezdi: - Ereszd ki, begyem, a vizet, hadd oltsa el a tüzet! Ereszd ki, begyem, a vizet, hadd oltsa el a tüzet! - Erre a begye mind kieresztette a vizet, eloltotta a tüzet.
Akkor megint csak felszállott az ablakba. - Kukuriku, török császár, add vissza a gyémánt félkrajcárom! Még nagyobb méregbe jött erre a török császár. - Eredj, te szolgáló, fogd meg azt a kis kakast, vesd bele a méheskasba, hadd csípjék agyon a darazsak. A szolgáló belevetette a kis kakast a méheskasba. Ott megint elkezdi a kis kakas: - Szídd fel, begyem, a darázst; szídd fel, begyem, a darázst! Arra a begye mind felszítta a darázst. Akkor megint felszállott a török császár ablakába. - Kukuriku, török császár, add vissza a gyémánt félkrajcárom!
Már a török császár nem tudta, mit csináljon vele. - Eredj, te szolgáló, hozd ide azt a kis kakast, hadd tegyem ide a bő bugyogóm fenekébe. Megfogja a szolgáló a kis kakast; a török császár beteszi a bő bugyogója fenekébe. Akkor a kis kakas megint csak elkezdi: - Ereszd ki, begyem, a darázst, hadd csípje meg a farát; ereszd ki, begyem, a darázst, hadd csípje meg a farát!
A begye mind kieresztette a darázst, azok jól megcsipkedték a török császár farát. Felugrik erre a török császár. - Jaj, jaj, a fránya egye meg ezt a kis kakast; vigyétek hamar a kincseskamarába, hadd keresse meg a maga gyémánt félkrajcárját!
Bevitték a kis kakast a kincseskamarába, ott megint elkezdi a maga nótáját: - Szídd fel, begyem, a sok pénzt, szídd fel, begyem, a sok pénzt! Erre a begye mind felszítta a török császár három kád pénzét. A kis kakas hazavitte, odaadta a gazdasszonyának; gazdag asszony lett belőle, máig is él, ha meg nem halt.
